A pedagógusok aktuális nyűgeit ismerők sejtik az írás apropóját: most zajlik a TÉR, azaz a Teljesítmény Értékelési Rendszer ezévi fináléja. (Zárójelben azért jegyezzük meg, hogy ez az elnevezés sokkal jobb, mint a pár évvel ezelőtt kitalált és bevezetett PÖCS, azaz Pedagógus Önértékelő Csoport megnevezés...)
Egyébként az egész rémes. És főképpen értelmetlen.
Elsőként kellett készítenem egy önértékelést a KRÉTA (a digitális napló) felületén. Amit a főnökeim, akik minősítenek engem, természetesen nem látnak. Majd az egyik főnököm csinált velem egy negyedórás "riportot", amiben megbeszéltük, hogy hogyan értékelhető az idei tevékenységem. (Szerinte kifejezetten együttműködő voltam. Szerintem blazírt...) Majd még jön egy rövid beszélgetés az igazgatómmal kiegészülve hármasban arról, hogy a riport alapján adott értékelés elfogadom-e. (Naná! Az érettségikkel párhuzamosan nem akarok semmiféle újabb riportosdival foglalkozni! Bőven elég nekem a 24 kölökkel törődni!)
Közben a KRÉTA révén a szülők és a diákok is értékelhettek. Amit utóbb kiderült, az önértékelésem véglegesítése után ezeket én is el tudom olvasni anonimizált formában (feltéve, ha megtalálom, hogy hol van a rendszerben...). Hogy a főnökeim látják-e, azt nem tudom... A 259 diáktól kaptam írd és mond 2 darab értékelést. Ez 0,78%... Függetlenül attól, hogy mit írtak (sok szépet és jót), ez a semminél is kevesebb! Így ennek az értéke összemérhető az egyetemi oktatásban ismert hallgatói értékeléssel. Amit a 12 hallgatóból megcsinál négy, köztük az a kettő, aki csak az első és az utolsó órán volt bent... Vagy akkor sem.
A "riport"-ot azzal kezdtük, hogy 100%-os (azaz 100 pontos) nem lehetek, mert nem tanítok gyermekvédelem alatt álló diákot. Így mínusz két pont. (Sovány vígasz, hogy egyetlen kollégám sincs, aki tanítana...). Aztán helyből veszítettem még egy pontot, mert idén nem kaptam állami kitűntetést. (Én lusta dög! Persze az ötvenplussz évem alatt egy, azaz egy darab állami kitűntetést kaptam.... A jelenlegi és a 30 év alatt a gimnáziumban megfordult többi, összesen 100-120 kollégám között talán van még egy, aki állami kitűntetést kapott...) Magyarul a rendszer kiötlőinek sikerült a kereteket úgy kitalálniuk, hogy senki ne tudja 100%-ra teljesíteni! Bingó! Esetleg elmagyarázhatná nekik valaki, hogy mit is jelent mondjuk egy történelem- vagy matekdolgozat esetében a plusz-pont...
Végül 89 pontot kaptam. Persze ezt csak hárman tudjuk. Meg akinek elmondom.... Mivel a kollégáim ugyanígy vannak, nem tudom viszonyítani magamat hozzájuk. Se ők magukat hozzám... Sok ez a 89 pont (százalék) vagy kevés? Élenjáró pedagógus vagyok-e, vagy átlagos, esetleg fejlesztésre szoruló? Ha kákán is csomót kereső akadékoskodó lennék, akkor itt ismét egy rendszerhibát emlegetnék: minden értékelésnek akkor van értelme, ha valamihez lehet viszonyítani az eredményt. Viszont ezt a szent és sérthetetlen személyiségi jogok miatt nem lehet megtenni. Így előadtuk a "sok hűhó, semmiért" című melodrámát - jó sok idő és energia elpazarolásával! Így a tanév vége felé ez úgyis belefér egy tanár életébe....
Ha ezzel a fantasztikus eredménnyel valóban élenjáró lennék, akkor kapnék -egy éven át- havi bruttó 10 000 Ft-ot a fizetésemen felül. Azaz nettó 6 000-t... Ezt esetleg a kollégáim terhére kicsit feljebb tornászhatná a főnököm... Köszönöm, nem kérek belőle! Egyikből se. (Zárójel: ezt az összeget egyetlen magánórával meg tudnám keresni, ha akarnám..., és akkor még olcsó is lennék...)
Ezen a ponton jutott eszembe az írás elején látható kitűntetésem (nota bene: ez államinak számít, vagy nem?) Anno a sorkatonai szolgálatom végén kaptam. Ezeket fél évente ("időszakonként") osztogatták annak, aki megérdemelte. Én nem érdemeltem meg. De B. hadnagy elvtárs nem akart elődje sorsára jutni, ezért kiadta az utasítást, hogy "egy táposnak (egyetemi előfelvételis sorkatona) is kell kapnia". Mert nehogy baj legyen belőle! Na ja, de ki legyen az? Én kaptam, mert a "G. elvtárssal nem volt balhé".... (érsd: egyrészt eleve jófiú voltam, másrészt amikor nem, akkor nem buktam "meg" (azaz le)... Pedig elég sokat olvastam februárban a 3. őrtoronyban, és a másfél hónapos kaszálási munkámat nagyapám még silánynak se minősítette volna....) Akkor kifejezetten örültem a plecsninek. No nem azét, mert kaptam hozzá 300 Ft illetménykiegészítést (a vásárlóértéke összemérhető volt a mostani esetleges havi apanázzsal), hanem járt hozzá egy nap jutiszabi (jutalomszabadság). Így a véradásért kapott eüszabival együtt összejött annyi, hogy haza tudtam jönni a civilruhámért a festői Dél-Zalából a fővárosba. Ez pedig akkor minden pénznél többet ért!
A cím értéke/megbecsültsége pedig megegyezett a most kapott 89 ponttal...
Azt már csak az írás végén kérdezem meg, és halkan: ennek mi értelme van? - Persze, leszámítva az öreges nosztalgiára adott alkalmat...
