Az elmúlt napokban, lassan hetekben sokan kérdezték az ismerőseim közül, hogy nekem, gyakorló tanárnak mi a bajom a NAT-tal. Nekik válaszul fogalmaztam meg az alábbiakat. Aki olvasta a korábbi írásokat, valószínűleg ismétlődő gondolatokat fog találni benne. De a hiba nem az ő, és nem is az én készülékemben van...
A NAT ügye ezer sebből vérzik. Ott kezdődött a történet, hogy az ellenzék két éve a saját pozícióját erősítendő "oktatási" tüntetést szervezett. Ez volt a "kockásinges mozgalom". Bevonva ebbe a gyerekeket is, mondván, hogy ne menjetek iskolába, gyertek inkább tüntetni.... (Erről azt hiszem mindannyiunknak egységesen csak elítélő lehet a véleménye...) Ha jobban megnézzük az akkor történteket, elhangzottakat, akkor igazából az oktatás csak ürügy volt, és az egész másról, a politikai helyezkedésről szólt.
Ezt a politikusok úgy szerelték le meggondolatlanul, hogy megígérték a NAT átdolgozását. Ami nettó baromság, mert a 2012-es változtatás még végig sem ment a rendszeren (az első hatévfolyamos ilyen osztály tavaly érettségizett, még vannak meg nem írt tankönyvek, stb.) és (objektív) értékelésére egyáltalán nem került sor.
Egy önjelölt/csókos/politikai szempontok alapján kiválasztott/stb, gyereket sosem látott pedagógiai szakemberekből álló társaság nekiállt, és csinált egy új NAT tervet (EU-s pénzek felhasználásával). Ami annyira botrányosra sikeredett, hogy a minisztérium nem is merte kirakni a saját honlapjára, és 2019 őszén a "szakma" testületileg fölhördült, és olyan mennyiségű kifogás érkezett, hogy az egészet kukába tették - nagyon helyesen. Egyetlen példa az eszetlenségre: a történelemből törölték a kronológikus szemléletet, helyette "személyiségközpontú megközelítést" írtak elő. Azaz nem az ősembereknél kezdjük, hanem Szent Istvánnál, majd folytatjuk Kun Bélával, azután áttérünk Kolombuszra... Minimális kronológiai ismereteket csak az utolsó két évben lehetetett (volna) a terv szerint adni.
... és valaik írtak egy újat, pár hónap alatt.
De erről az "újról" semmi véleményeztetés, vita nem volt, hanem február közepén bejelentették, hogy szeptembertől ez az érvényes. És pont.
A közölt anyag fő irányelve a "diákok terheinek csökkentése" volt. Ezt sikerült is megoldani. Így szeptembertől 1, azaz egy órával csökken a kötelező heti óraszám... "Cserébe" az iskolák mozgástere lényegében megszűnt, csak 1-2 óráról lehet helyben eldönteni, hogy mondjuk magyar legyen, vagy idegen nyelv... Az ok: miközben visszavágták az óraszámokat (pl. a magyarét), addig új tárgyakat vezettek be, illetve megemelték az informatika tantárgy óraszámát.
A másik agyament ötlet az, hogy az összes természettudományos órát a 9-10. évfolyamra rakták át. Így megszűnt az a minimális egymásraépülés is, ami még létezett. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a gyerek úgy tanulja fizikából a lejtőre helyezett test mozgását, hogy nem hallott még a matek órán a sinus-ról és a cosinus-ról, úgy tanul a DNS-ről, hogy nem tanult szerveskémiát... Hogy azért a mai szerveskémiára és atomfizikára épülő világunkban ne legyen gond, aki nem fakultál 11-től valamilyen természettudományos tárgyra, annak kötelező egy rendszerező (heti 1 órás) "természettudomány" című órán üldögélni. Ennek az anyaga egyszerűen búlsit, és azt sem lehet tudni, hogy ezt ki fogja tanítani...
Formai gond, hogy a korábbi NAT az oktatási törvény része volt, most pedig kormányrendelet, az órák anyagát meghatározó kerettanterv meg miniszteri rendelet. A joghierarchia alapján ilyet nem lehet csinálni, így nem lehet módosítani egy jogszabályt...
Miközben a miniszter lelkesen bejelentette, hogy megjelent a kerettanterv, az amit nyilvánosságra hoztak, enyhén szólva hiányos. A megjelenés után 4 nappal még olyan "apróságok" hiányoztak belőle, mint az első és második idegennyelv, és a kémia tantárgy anyaga (és még pl. a médiaismeret stb.). Pár napra rá annyit javult a helyzet, hogy az idegennyelveket "kipipálták", mert felkerült a honlapra az angol és a német nyelv anyaga. Hogy az olaszos és a franciás kolléga mit fog csinálni, azt nem tudom... E sorok írásakor (két héttel a kerettanterv elkészültének bejelentése után) már jobb a helyzet, elkészült a kémia is, sőt második idegen nyelvként a latin is megjelent, a német és az angol mellett. (A logika nagyobb dicsőségére a 4 évfolyamos képzés anyagai között ott van a 6 évfolyamos képzés anyaga is, miközben semmi más ilyen típusú anyag nem érhető el...)
De ez csak aprócska baki ahhoz képest, hogy a 6 évfolyamos képzés teljes anyagát nem töltötték még fel, a helye üres. Így pl. a pesti Piarista Gimnáziuban nem tudják, hogy szeptembertől mit is kell tanítani. Még az óraszámokat sem, mert a NAT főszövege erre az apróságra nem tért ki...
A 8 évfolyamos képzésnél még rosszabb a helyzet, mert ez a képzéstípus sem a NAT főszövegében, sem a kerettantervben még említésre sem kerül. A Szent Imre, vagy a budakeszi Prohászka ősztől becsukja a kaput? Miközben éppen most zajlanak a felvételi vizsgák... Nálunk a 6 éves képzés tagozatos rendszerben zajlik (matek és kommunikáció). Amit meghirdettünk, és amit megígértünk, és amire a gyerekek (és szüleik) jelentkeztek, és amiért most "küzdenek", az vagy igaz, vagy nem. Vagy lesz, vagy nem lesz...
Az már csak hab a tortán, hogy nem lehet tudni, hogy a már rendszerben lévő 6 évfolyamos gyerekkel mi lesz... Ugyanis a "felmenő rendszer" azt eredményezi, hogy ők egyszerre érnek az érettségire azokkal a 4 évfolyamos diákokkal, akik az új rendszerben tanultak. Kétféle érettségi lesz átmenetileg? Vagy tőlük is az új típusút fogják kérni?
(Nincsnek illúzióim. 2012-ben ugyanezt a hibát elkövették. Akkor úgy lehetett a helyzetet megoldani, hogy pl. a történelemből a "régieknek" hiányzó közgazdasági, állampolgári, munkajogi, társadalmi ismereteit pótoltuk: papíron filozófia órát tartottam, de valójában ezeket tanítottam - jóllehet a témák többségéhez sem képesítésem, sem tudásom nem volt, affinitásról nem is beszélve... Most annyiban "jobb" a helyzet, hogy a "régiek" többet fognak tudni, mint az "újak", mert pl. ők hallottak arról, hogy volt őskor, volt Marathon, Róma pedig csatázott Karthágóval - hogy csak pár elemet emléítsek a történelmi "többletükből" - illetve az új rendszerben tanulók kimaradó ismeretieből....)
A politika és az ezt kiszolgáló média (mindkét oldalról) egyetlen dologgal foglalkozott és foglalkozik: hogy mely szerzők kerültek bele az irodalomanyagba, és kik nem. Wass Albert és Nyíró József (egyes helyeken Gyula...) fasiszta, vagy nem fasiszta... Az, hogy megnövelték a magyar anyagot, miközben az óraszámot csökkentették (heti 4-ről 3-ra), az nem érdekel senkit....
Azzal sem foglalkozik senki, hogy az oktatás "kimenetelközpontú" rendszer, azaz elsőként azt kellene tudni, hogy mi lesz az értettségiben, mire kellene X év alatt felkészíteni a gyerekeket. Az ilyen anyagot még el sem kezdték írni....
Az már csak színesíti a dolgot, hogy már most sincsenek informatikatanárok, míg jövőre másfélszer ennyi kellene....
Április végére úgy kellene megcsinálnom a helyi tantervet, hogy nincsen meg hozzá a kerettanterv és a NAT vonatkozó fejezetének meg nem írása miatt még azt sem tudom, hogy hány órában kellene tanítanom.... Nem tudom, hogy a 6 éves képzésű nyolcadiikosoknak három vagy csak két órát kell tartanom hetente, középkort tanítok nekik, vagy középkort és állampolgári ismereteket szimultán...
Az óraszámcsökkentés ugyanakkor azt is jelenti, hogy kevesebb tanár kell. Ez egy olyan méretű iskolában mint a enyém (kb. 500 gyerek, 3-3 párhuzamos osztály) ez komplett állások megszűnését jelenti például a magyar szakos kollégák esetében.
Az egyetlen -és szerintem bölcs- megoldás az lenne, hogy visszavonnák a NAT-ot. Ahogy az ennél sokkal jobban előkészített és ezerszer jobban kommunikált, szakmailag sokkal megalapozottabb továbbtanuláshoz kötelező nyelvvizsga előírásával tették pár hónapja.