Október - november fordulóján a Magyar Idők-ben több hozzászólás is napvilágot látott a tervezett új NAT-tal kapcsolatban. Egészen Szilassi Péter (a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke) írásáig (a világhálón itt olvasható) nem értettem, hogy miért lett most újra beszédtéma a kérdés. Ám e cikk egyik mellékmondatából rájöttem. A szerző azt írta, hogy: "Ha a földrajz kötelező óraszáma a most kezdődő közigazgatási véleményezés során is így marad, akkor..." (kiemelés tőlem GA)"...
Legott rákerestem a NAT-ra, de sehol nem érhető el "földi halandónak" ez az "véleményezés alatt álló" változat. Legalábbis sem az oktatásért felelős minisztériumi honlapon, sem a NAT készítőinek a honlapján nincs nyoma. Kérdeztem főnökeimet a gimnáziumban, de ők sem hallottak róla. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem létezik. Csak nekünk mi közünk hozzá...
Ekkor írtam az alábbi sorokat, melyeket többször, több úton megpróbáltam eljuttatni az említett portálhoz. Még válaszra sem méltattak. Ilyen az élet! Viszont amit leírtam, azt komolyan gondolom. Érthető módon, több eleme az általam korábban megfogalmazottaknak csupán megismétlése.
De az alábbiak olvashatók vészjelzésként/segítségkérésként is....
***
A NAT-vita margójára
Az elmúlt hetekben számos kritika jelent meg az új NAT átdolgozott tervezetével kapcsolatban. Szakmai szervezetek, szakemberek hallatták a hangjukat és fogalmazták meg a – jogos – kritikai észrevételeiket. Ugyanakkor e kritikákban nem jelent meg pár nagyon lényeges, az oktatás egészét és a pedagógustársadalom életét döntő módon meghatározó elem.
1. Senki nem beszélt a NAT átdolgozásának, megújításának okairól, illetve átgondolatlanságáról. Ugyanis a mostani változtatásnak nincs észszerű szakmai indoka, csak politikai. Legutóbb 2012-ben változott a NAT, és ez a változtatás még nem ment végig a rendszeren, hisz például az akkor elsőként a rendszerbe lépő hat évfolyamos képzésű diákok ebben a tanévben fognak érettségizni! Vannak olyan tankönyvek, amelyeket még meg sem írtak… Így az előző változtatás érdemi és szakmai alapú értékelése esélytelen vállalkozás lenne. No, nem is foglalkozott ilyesmivel senki…
A mostani változatás eredményeképpen, úgy tűnik, „megy minden a lecsóba”: a frissen megírt tankönyvek, az iskolai könyvtárakkal megvásároltatott új atlaszok, könyvek az iskolai papírgyűjtés alanyaivá válnak. Az ország humán és anyagi erőforrásainak ilyen méretű pocsékolása minimum hiba. Akkor mégis miért történik a változtatás? Mert nem is oly régen a „kockásinges” mozgalom leszereléseként elhangzott egy átgondolatlan/felelőtlen ígéret…
2. A NAT új tervezete számtalan pedagógus életét „beáldozza”, mindenféle gondoskodás, kompenzálás nélkül. Szóba sem kerül, hogy törvényi szinten kell(ene) rendelkezni azokról a pedagógusokról, akik az előző változtatás újításainak megvalósítása érdekében időt, pénzt, energiát áldozva olyan képesítéseket szereztek meg a napi munka mellett, szabadidejüket az oktatás jövőért feláldozva, amelyek most eltűnnek a rendszerből vagy háttérbe szorulnak. Gondolok itt például a tánc és dráma tantárgy oktatására. Igaz, hogy elvben ezek a tárgyak megmaradnak és a „szabadon tervezhető sávba” kerülnek, de az igény ezekre a tárgyakra (és így az erre felkészített pedagógusokra) töredéke lesz a korábbinak! De a NAT-tervezet szerint a latin nyelv is csak ugyanebbe az órakeretbe illeszthető bele, ami egyenlő e nyelv oktatásának halálra ítélésével. Nincs szó arról sem, hogy mi történik a szakjukat és így munkájukat vesztett latintanárokkal.
A NAT-tervezetének jóváhagyása előtt vagy ezzel egy időben törvényi szinten kell(ene) rendelkezniük a döntéshozóknak az érintett tanárok kárpótlásáról és/vagy ingyenes átképzéséről. Bár arra kicsi az esély, hogy mondjuk az 50 év feletti kollégákat átképezzék kínai nyelvet tanító tanárokká… Azaz a jelenlegi NAT-tervezetet magában nem lehet ebben a formában érvénybe léptetni, hanem csak egy átgondolt törvénycsomag keretében, de ennek megalkotása még el sem kezdődött!
3. A NAT-tervezet a mostani állapothoz képest óraszámcsökkentést irányoz elő több tantárgy (pl. magyar, matematika) esetében. Ismét törvényi szintű rendezést igényel a pedagógusok sorsa, hisz ez a lépés már egy közepes méretű iskola esetén is egy státusznyi megszűnő órát jelent egy-egy tantárgy esetében! Egyértelműen állást kell foglalni a döntéshozóknak, hogy a pedagógusok kötelező óraszámának csökkentésével oldják fel a helyzetet (ez lenne az ideális megoldás), vagy a változás miatt feleslegessé váló tanárok egyszerűen lapátra kerülnek. Ez utóbbi lépést egy felelős, keresztény-konzervatív értékrendű, 2/3-os többségben lévő törvényhozásról nehezen lehet elképzelni…
4. A tananyag, illetve a tanórák számának csökkentése azért problémás, mert a diákok terheinek a növekedését jelentős részben és sajátos módon a nevelési célzatú órák megjelenése és növekvő óraszáma okozza. Gondolok a mindennapi testnevelésre, az életmód és életvitel oktatására, az etikára, a médiaismeretre és hasonlókra. Nagyon fontos, hogy nem ezen órák rövid és hosszú távú céljával van gond! Hanem azzal, hogy a tudásátadás és az ilyen jellegű nevelés együtt nem fér bele a ma adott, rögzített és „szent tehénnek” tekintett időkeretekbe, a heti óraszámba. Jelenleg választani kell, hogy vagy tudásátadás-központú iskolákat csinálunk vagy nevelésközpontú iskolákat a szó legnemesebb értelmében vett gyerekmegőrzési és készségfejlesztési céllal. De az egész oktatási keretet újra is lehetne gondolni, és az eddigi modell helyett az „egész napos iskola” modelljére áttérni! (Az idézőjel alkalmazását az indokolja, hogy a NAT-tervezet használja az egész napos iskola fogalmát, de más és csupán alternatívát jelentő fogalomként.) De ezt a kérdést minden egyéb kérdés és így a NAT-tervezet elfogadása előtt érdemben mérlegelni kellene, és hosszú távú, felelős döntést kellene hozni róla! Különben csak a különféle célok sérülését és torz megvalósulását érjük el. Ennek a hátulütőit, nehézségeit a 2012-es változtatás eredményeként nap mint nap láthatjuk az iskolákban, hisz ekkor sem néztek szembe ezzel a válaszúttal, így kénytelenek a kollégák például első órában testnevelésórát tartani, „kikapcsolódási” céllal…
5. A döntéshozóknak nem lenne szabad elfelejteni, hogy egy ilyen változtatás nem csak a NAT országgyűlési megszavazásából áll. A NAT-tervezet bevezetése időigényes, és lényegesen több időre lenne szükség, mint amennyivel az érintettek számolnak – az eddigi kommunikáció alapján. Ugyanis az esetleges elfogadás után el kell készíteni az új tanterveket, az erre épülő helyi tanterveket, és meg kell írni / át kell dolgozni a tankönyveket. Ha ezt nem összecsapott rohammunkával akarják elkészíteni, akkor ez 2-3 évet vesz igénybe, véleményezéssel, lektorálással, a hibák kijavításával együtt. És akkor a kipróbálás lépését még ki is hagytuk a felsorolásból… Magyarul el lehet fogadni most a NAT tervezetét, de bevezetni csak kemény és erőforrás (értsd: pénzt és szakembert) igényű előkészítő munkával eltöltött évek után szabad.
6. A NAT-tervezet megőrizte a korábbi alaptantervek súlyos tévedését, és nem csak fenntartja, hanem megnöveli a heti egyórás tantárgyak számát, például az etika/hittan, a kémia, a földrajz esetében. Az elmúlt sok év (évtized) világosan megmutatta, hogy érdemi tudást adó, azaz nem készségfejlesztő vagy kikapcsolódást jelentő órát ilyen óraszámban tartani értelmetlen és majdnem nulla hatásfokú!
7. Józan ésszel elvben megkerülhetetlen lépés a NAT és a felsőoktatás összehangolása a bevezetés előtt. A diákok terhelésének a tanagyag visszanyesésével való csökkentése azt eredményezi, hogy az érettségit letévő diákok bizonyos alapismeretekkel nem fognak rendelkezni, jóllehet az egyetemi oktatás erre a tudásra építene. Már most, a korábbi változtatások eredményeképpen szélesre nyílt olló van a középiskolát jó eredménnyel elvégzett diákok tudása és egyetemek bemenetként elvárt szintje között. Ezt látványosan szemlélteti a műszaki képzés, ahol évről évre a jó érettségi és felvételi eredménnyel bekerült hallgatók jelentős, akár 60-70 %-os tömegét felzárkóztató, pótló, gyorstalpaló foglalkozásokra utalják be az egyre több szakon megíratott kritériumdolgozatok értékelés után.
Nyilván megoldási lehetőség lenne az egyetemi oktatás elvárásainak és szintjének csökkentése, de akkor ki fog biztonságos és lakható házakat, üzembiztos elektronikus berendezéseket tervezni, építeni? Ki fogja megműteni a lágyéksérvet vagy az agydaganatot? Ki fog megoldani egy bonyolultabb jogvitát? A NAT-tervezet megvalósulása esetén a mostani rossz helyzet tovább romlik majd!
A NAT-tervezet jelen formában való elfogadása az iskolarendszeren kívüli oktatás további előretörését eredményezi majd, hisz ha valaki azt akarja, hogy a gyerek megállja/meg tudja állni a helyét az adott egyetemen, az iskolában meg nem kapott tudást más úton, a gyerek szabadideje rovására fogja tudni csak pótolni. Ami a kistelepüléseken élőket, illetve a szerényebb anyagi háttérrel rendelkezőket sújtja majd elsősorban (a gyerekek mindennapi életére gyakorolt hatásról nem is beszélve). Ez pedig nem lehet az oktatási reformnak sem célja, sem mellékhatása!
Arról nem is beszélve, hogy például a latin nyelv oktatásának a rendszerből való kivezetése olyan, nemzetközileg is elismert, hagyományos szakterületeket ítél lassú elsorvadásra, mint a filológia vagy az ókortudomány. Illetve igen nehéz helyzetbe hozza azokat a szakterületeket és egyetemi képzéseket, amelyekhez nélkülözhetetlen a latin nyelv valamilyen szintű ismerete: a régészetet, a levéltáros képzést és a teológiát, de ide sorolható akár a történettudomány, sőt a jogi és az orvosi képzés is!
Mi lenne az észszerű és jó megoldás ebben a helyzetben?
A legegyszerűbb a kérdés napirendről való levétele lenne…
Ha ez nem lehetséges, akkor ki kellene mondani, hogy kiderült, hogy összetettebb a gond, mint véltük, ezért újabb, érdemibb és átgondoltabb, azaz az oktatás egész rendszerét figyelembe vevő és érdemi szakmai vitákat tartalmazó, a szakemberek véleményét komolyan vevő konzultációt kell indítani, és ennek eredményeképpen érdemben és behatóan újratervezni a változtatást.
Ha esetleg ennek a mondatnak a kimondása is aggályos, akkor megoldás lehet annak rögzítése, hogy az elfogadás után addig nem léphet életbe az új NAT, amíg a csatlakozó törvények és anyagok (tanmenetek, tankönyvek) megfelelő színvonalon el nem készülnek.
A döntéshozók felelőssége óriási ebben a helyzetben.
