Egy tanár gondolatai

Egy tanár gondolatai

Pályaválasztási tanácsadás

2020. augusztus 03. - Grynaeus András

Még "meleg" hír, a nyári szünetüket töltő pedagógusoknak:

Utaskoordinátorokat keres új kampányában a BKV, többek között a saját járműveiken hirdetve - adta hírül a Pénzcentrum.

A fővárosi közlekedési cég olyan munkatársakat keres, akik ügyfélbarát megközelítéssel ösztönzik a jegy- és bérletvásárlást, illetve a metróbejáratoknál és a felszíni járatokon az utazás megkezdése előtt ellenőrzik, hogy az utazási feltételeknek megfelelően veszik-e igénybe a szolgáltatásokat az utazók. További feladat az utasok informálása.

Az elvárások között szerepel az ápolt megjelenés, a büntetlen előélet, és a középfokú végzettség. Fontos az is, hogy a jelentkezők gyors helyzet- és problémafelismeréssel, rendszerszintű innovatív gondolkodással rendelkezzenek. Elengedhetetlen a stressztűrés és az alkalmazkodóképesség is. Cserébe havi bruttó 320 ezer forintos alapbérre lehet számítani, az éves bruttó cafeteria 396 ezer forint. Ehhez kapcsolódik még a műszakpótlék valamint az alagúti pótlék.

A frissen megújított kutatótanári besorolásomban rám nem gyakorol vonzerőt az ajánlat, de egy pedII kolléga (legalább 7 év gyakorlat stb., azaz a tanárok derékhada) már érdemben elgondolkodhat rajta. Egy pályakezdő, vagy egy pedI szerintem nem fog sokat gondolkodni!

Ennyit a munkaerőpiacról, a piacgazdaságról és a nemzet napszámosainak megbecsültségéről... További szép nyarat, jó pihenést, ... és ne olvassunk híreket!

süti beállítások módosítása