Sztrájk híre, és erre biztató és azt magyarázó levelek járják be... a világhálót. Egy ismerősöm kérdezte ezek nyomán, hogy mi a véleményem a szervezgetett pedagógus sztrájkról. Ezt írtam neki:

Kedves ......!

Még "meleg" hír, a nyári szünetüket töltő pedagógusoknak:

Utaskoordinátorokat keres új kampányában a BKV, többek között a saját járműveiken hirdetve - adta hírül a Pénzcentrum.

A fővárosi közlekedési cég olyan munkatársakat keres, akik ügyfélbarát megközelítéssel ösztönzik a jegy- és bérletvásárlást, illetve a metróbejáratoknál és a felszíni járatokon az utazás megkezdése előtt ellenőrzik, hogy az utazási feltételeknek megfelelően veszik-e igénybe a szolgáltatásokat az utazók. További feladat az utasok informálása.

Az elvárások között szerepel az ápolt megjelenés, a büntetlen előélet, és a középfokú végzettség. Fontos az is, hogy a jelentkezők gyors helyzet- és problémafelismeréssel, rendszerszintű innovatív gondolkodással rendelkezzenek. Elengedhetetlen a stressztűrés és az alkalmazkodóképesség is. Cserébe havi bruttó 320 ezer forintos alapbérre lehet számítani, az éves bruttó cafeteria 396 ezer forint. Ehhez kapcsolódik még a műszakpótlék valamint az alagúti pótlék.

A frissen megújított kutatótanári besorolásomban rám nem gyakorol vonzerőt az ajánlat, de egy pedII kolléga (legalább 7 év gyakorlat stb., azaz a tanárok derékhada) már érdemben elgondolkodhat rajta. Egy pályakezdő, vagy egy pedI szerintem nem fog sokat gondolkodni!

Ennyit a munkaerőpiacról, a piacgazdaságról és a nemzet napszámosainak megbecsültségéről... További szép nyarat, jó pihenést, ... és ne olvassunk híreket!

Természetesen megint, és ismét, NAT...

Szűk egy héttel az érettségik kezdete előtt, sikerült elkészülnie az illetékeseknek a kerettanterv hiányzó, hat évfolyamos képzési részeivel.  Illetve mégse... Az április 28-án feltöltött anyag ugyanis csak 6 (hat) tantárgyat tartalmaz. A többire nem is fog készülni tanterv, mert nincs rá szükség, jó az általános iskolai. Viszont a hat se hat, mert a magyar nyelv és irodalom tantárgy mellett e sorok írásakor (május 1., este) még mindig a (feltöltés alatt) kitétel szerepel. Így be kell érnie az digitális oktatással megvert, érettségiztetésre készülő, "unatkozó" pedagógusnak a matematika, történelem, biológia, fizika, és kémia anyaggal. És egy bevezetővel...

A cipész maradjon a kaptafánál, ezért csak a történelemmel foglalkozom. Amikor letöltöttem és megnéztem, akkor nem hittem a szememnek. A drága jó anyagkészítők anyagbarkácsolók a hetedik évfolyamra (a hat éves képzés első évére) az általános iskolai 7-8. évfolyam anyagának összevont, tömörített változatát írták elő. Azaz tanítsam meg a nebulóknak a magyar történelmet az Osztrák-Magyar Monarchia születésétől napjainkig és tovább egy év alatt, heti két órában. Az egyetemes történelem minimalizálása nem gond, mert az "irányító elv" a magyar történelem kontinuitásban való megtanítása mellett az egyetemes történelem "szigetszerű" tárgyalása. E zanzásítás oka is kimondott: "egy 16-17 éves tanuló nem lehet tájékozatlan a modern kor legfontosabb eseményeivel és jelenségeivel kapcsolatban ". Ha ezt a feladatot kikpipáltam, akkor, nyolcadiktól jöhet az ókor és a középkor és így tovább...

A dolog azért így kicsit necces - mondanák Pesten.

Ugyanis ezzel a lépéssel sikerült feltalálni az öt évfolyamos gimnáziumot. Ami eddig sehol sem szerepelt, nem volt róla szakmai vita. Tisztában vagyok a hat éves képzés által felvetett gondokkal (legjobb tanulók nélkül maradó általános iskolai osztályok, ciklikus vagy lineáris oktatás kérdése, kamaszkorban megváltozó érdeklődés, kilencedik táji ellustulás, stb.). De ez a megoldás úgy szűnteti meg a hat éves képzés előnyeit, hogy a gondjaira nem ad választ... A NAT előkészítése során erről nem volt szó, a társadalmi vitára bocsátott változatban erről egy szó sem esett. Arról nem is beszélve, hogy sem a Kerettantervnél magasabb szintű jogszabály formájában létező NAT (miniszteri rendelet), sem a még magasabb szintű oktatási törvény nem beszél erről, illetve nem erről beszél. Azaz egy minisztériumi utasítással két magasabb szintű jogszabályt is megpróbálnak módosítani, fölülírni. Ez egyszerűen jogi nonszensz. Ilyen nincs. Illetve az Üvegtigris után szabadon: mégis van...

Hogy még bonyulultabb legyen a helyzet, a Bevezetőben az alábbi briliáns bekezdés olvasható: "Kiemelendő, hogy az itt felsorolt hat tantárgyi kerettanterv csak ajánlás a Nat-ban és az általános iskola 5-8., illetve a gimnázium 9-12. évfolyamok kerettanterveiben foglaltaknak a 7-12. évfolyamokon történő feldolgozására. A helyi tanterv kidolgozása során ugyanakkor az intézményi hagyományok, a tehetséggondozás helyi tradíciója is meghatározó lehet, amennyiben a Nat-tal való kompatibilitás megtartásra kerül." Akkor ez nem is jogszabály, hanem csak ajánlás? És akkor nekem, mint az új helyi tanterv elkészítésért felelős ugrifülesnek, most mit is kell csinálnom - a törvényes nyári szabadságom végéig, augusztus 15-ig? A NAT2020  logikájának és kimeneti szabályozásának megfelelően át kell fésülnöm az eddigi tantervet (azaz kihúzom az őskor történetét, Marathont, a pun háborúkat és hasonló felesleges, az emelkedő tengerszintből szigetszerűen már ki nem lógó -de így zátonyt képező!- dolgokat), vagy ki kell találnom egy teljesen új képzést?

További hab a tortán, hogy történik mindez úgy, hogy épp a napokban zárult le a középiskolai felvételi, amely során a felvett tanulókat nem erre a típusú képzésre vették fel, ők nem ennek az ismeretében jelentkeztek és mentek át a felvételi(k) tortúráján, de mégis ezt kapják. Eszik, nem eszik... Ezt ki, mikor és hogyan fogja megmondani nekik? Mert én biztosan nem!

Hogy mit fogok majd csinálni, azt még nem tudom. Illetve egy dolgot tudok: hétfő reggel maszkban, kesztyűben, fertőtlenítve felügyelek a magyar érettségin. Azt még szabad. Mert sírni a Kárpátok alatt, már értelmetlen....

A húsvét a pedagógusok életében nem a nyusziról, sonkáról, vagy horribile dictu a szakrális élményről szól, hanem a tankönyvrendelésről. Ugyanis ezt az illetékesek mindig a húsvéti szünetre időzítik. Természetesen idén is...

   De az írást pozitívan kezdem, mert kivételesen van jó hír is: szokatlan módon egy hónapot kaptunk a munka elvégzésére. Sőt, mivel jövőre minden közoktatásban részesülő gyerek ingyen kapja a tankönyveit, a szülővel aláíratott rendelési papír adminisztrációja is elmarad (ami a kényszerű digitalizáltságban önmagában horror lett volna...). De ez az egyetlen, pontosabban kettedlen jó hír…

   Az éppen aktuális "illetékes elvtárs" tájékoztatásából megtudtuk, hogy az új NAT-nak megfelelő tankönyveket ne is keressük a listán, mert azok június 15-ig íródnak meg. Tehát a teendő: meg kell rendelni a régit, de majd az újat kapjuk meg. Egyszerű nem? Azért a nyomdász arcára kíváncsi lennék, amikor ezt elmagyrázzák neki. A véleményére viszont nem, mert valószínűleg erőst mentes lesz a szofisztikált megfogalmazásoktól...

   Megnyugvással tapasztaltam, hogy mindegyik általunk használt (azaz a rendszer bevezetésekor a lehetséges egyből kiválasztott) kötet rajta van a jegyzéken. Hogy a címek miért nem egységesek, azt nem tudom. De már rég megszoktam, hogy nem kell értenem a legelemibb dolgokat sem... Persze az örömöm nem lehetett teljes, mert annak ellenére, hogy már tavaly volt a kezemben, nincs a listán, azaz nem rendelhető, a hat évfolyamos történelem sorozat 12-es kötete. Idén már második éve érettségiznek az ilyen képzésű, az új rendszerben kezdett osztályok… No comment!

    A gimnáziumi történelem atlasszal évek óta zűrös a viszonyom. Most sem indult jól a dolog, de szerencsére sikerült kibogozni a gordiuszit! Kicsit megváltoztatták a rendelési számot, ezért nem leltem rá a jegyzékben. De abbéli örömömben, hogy megtaláltam az egyetlen üdvözítő lehetőséget, elolvastam a részletes leírását, melyen csak röhögni tudtam: „Nyomtatott könyv - táblakötés (kemény, illetve flexibilis borító vagy megerősített kartonált borító), spirálozott kötés, dosszié, karton lapok”. Na, ezek után rakja össze az ember, hogy milyen is ez a kötet valójában…Bízom benne, hogy olyan mint tavaly. De lehet, hogy meglepődöm majd... (Nyilván egy nyomdász érti a leírást, és egyértelmű is számára. De sajnos a tankönyvrendelést nem ők csinálják, hanem földhöz ragadt, csökött agyú pedagógusok...)

   Örömmel kezdtem, örömmel is zárom: bő fél órámba került az összeválogatás. Így jöhet a nyúl, a sonka, a szakrális élmény!

     A járványra adott kormányzati válaszok egyike volt az iskolák bezárása és a közoktatás azonnali digitális térbe terelése. A kérdés járványügyi hatásával majd a járvány elmúltával lesz érdemes foglalkozni. A "részidő" erdménye alapján sokkal jobban állunk mint mondjuk a hasonló létszámú Belgiumban - de a meccs (sajnos) még nem ért véget... Az eltelt három-négy hét arra azért már ad lehetőséget, hogy pedagógiai szompontból elkezdjük mérlegelni a dolgot. Sajnos a média világa ebben nincs/sincs segítségünkre, mert csak a két véglettel lehet találkozni: minden a legszuperebb - minden botrányos... A tűzvonalban állva egy kicsit árnyaltabban látom a helyzetet.

   Az egyik izgalmas kérdés a felkészültség, melynek több vetülete van. Egy dolgot azért érdemes leszögezni: erre a helyzetre senki nem volt, és nem is lehetett felkészülve! Egészen más, ha tanárként/diákként használok digitális oktatási eszközöket a normál tanítási/tanulási munkában, mint ha az EGÉSZ tanítás ebben a formában zajlik. Tapasztalatai erről csak azoknak a néhányaknak lehet, akik mondjuk családdal világkörüli hajóútra indultak, és meg kellett szervezniük a gyerekeik tanulását (van erre példa, lásd pl. Gál József filmjét, a Világok határán-t). Ami kiderült az első hetek alapján az a diákok nagyfokú felkészületlensége, ami ha a "digitális benszülött"-ségükre és az eszetlen mennyiségű informatika órájukra gondolunk több mint meglepő. Miközben non-stop a digitális emlőn lógnak, és olyan technika áll a rendelkezésükre, hogy ihaj, addig rendszeres hiba, amit elkövetnek, vagy amit nem tudnak megelőzni: "megszakadt a wifi kapcsolatom", "lemerült a laptopom...", "nem mentettem el...", "rossz volt az időzóna beálíltásom", "máshogy jár az órám", "nincs ékezetes billenytűzetem..." , rossz e-mail címre küldtem..." és hasonlók. Ki lehet, és ki kell mondani, hogy a tudásuk és gyakorlatuk éles helyzetben elégtelennek bizonyult. Egy 20 perces fogalmazás gépbe írása többségük számára kihívás, ahol maga a szövegalkotás az első nehézség olyan diákoknak is, akik jó fogalmazók, és egyben kütyüfüggők, így olyan "cizellálásra", mint helyesírás vagy a szöveg tagolása már nem jut sem idő, sem energia. Úgy gondolom, az egész eddigi informatikaoktatási koncepciót kukába kellene tenni, és nulláról kellene újragondolni!

   Másik gond, az a magyar társadalom digitalizáltsági szintjéről rendelekzésünkre álló statisztikai adatok téves értelmezése. Nyilván a döntéshozók erre is odafigyeltek, és azért merték meglépni ezt a lépést, mert az adatok szerint a háztartások többsége számára adottság az internetelérés. Egy adat hiányzott a statisztikából: a "drót vastagsága". Mert a rendelkezésre álló sávszélesség nem elégséges arra, hogy a két-három gyerek online tanuljon, miközben apuka home office-ben dolgozik... Saját példám is ezt mutatja: az otthoni netem arra, amire "békeidőben" használom, arra elégséges. De ha egy óra-videót itthonról töltök fel, akkor közben meg tudom főzni az ebédet, az egyetemi előadásom feltöltését meg lefekvés előtt indítom el...

   Nagyon komoly gond, amely a politikai szféra tagjainak hozzáállásából ered, hogy az oktatásirányítás, folytatva az elmúlt 20-25 év gyakorlatát, ebben a helyzetben sem irányít. Így az iskolák/tanárok magukra maradtak a megfelelő digitális palttform kiválasztásának kérdésében. Nem kérdéses, hogy ha az Oktatási Hivatal elkötelezte volna magát akármi mellett, akkor az azonnal a diktatúra, a mutyi, a versenyszabályok megsértése és az esélyegyenlőtlenség csimborasszójaként komunikáltatott volna. Viszont az eredményoldalról nézve, ma a segíteni próbáló szülőnek gyerekenként két-három rendszert kellene olyan szinten ismernie, hogy vezetni tudja csemetéjét... Ez még egy informatikusnak is kihívás, nemhogy egy átlagos szülőnek... Talán érdemes lenne megfontolni, hogy vannak az életnek olyan területei, amit ki kellene hagyni a politikai és gazdasági csatározásokból és lenyúlásokból... Az oktatás biztosan az egyik ilyen...

   Érdekes látni olvasni a szülői reakciókat. Akik kezdenek rádöbbenni, hogy milyen is a gyermekük valójában (azaz milyenné nevelték, vagy nem nevelték őt/őket), és kezdik értékelni azokat, akik társadalmi és anyagi megbecsültség nélkül, félnapokat gályáznak velük. Meglepő és nem várt dolog volt az is, hogy az "illetékesek" -a kezdeti minősíthetetlen bunkóságok után (M.Z. oktatási államtitkár: "most úgyis ráérnek...") - elkezdték megköszönni a pedagógusok munkáját is... Izgalmas kérdés, hogy ez hová vezet. Esetleg visszaáll "a világ természetes rendje", és a Rákosiék kezdte pusztítását végre meghaladva, a pedagógus pálya és hívatás ismét megbecsültté válik?

    A legsúlyosabb tanulság az, hogy a magyar oktatás egész struktúrája alkalmatlan a huzamosabb digitális oktatásra. Azért, mert emberi kapcsolatokra és személytől személyig tartó tudásátadásra épít. Kezdve ott, hogy a tanító néni megfogja a kisdiák kezét és közösen csinálják a mozdulatot..., odáig, hogy az érettségizőknek tanított alkotmányismeretet kérdvekifejtő módon, párbeszédre építve tanítom, hisz nem csak tanulta már az összes elemet és ismeretet, hanem többségük már meg is élte a gyakorlatban, mondjuk a választójogát. De ide tartozik az is, hogy elvárjuk, hogy reggel és az órára pontosan érkezzen a gyerek, és ha hiányzik, akkor hozza az igazolást. Azaz a magyar iskola nem csak készség(kompetencia)fejlesztést végez, hanem oktat és nevel is. Ezen gondlkodva értettem meg egy régi beszélgetést, amit egy olyan gimnáziumi osztálytársammal folytattam, akit az élet Kaliforniába vitt, és ott tanít az egyik jónevű egyetemen. Ő azt fogalmazta meg, hogy a magyar diákok alaptudása nagy és megbízható. Az amerikaiké alacsony, de utána tudnak menni a hiányzó ismeretnek, a feladatokat egymás között megosztva. Nyilván, egy kutatásra ösztönző, együttműködést preferáló, minimális ismeretanyagot átadó oktatási rendszert könnyen lehet digitális térbe terelni. Adhatók "projektek", egyéni munkák, melyek a diák gyarapodását szolgálják és értékelhetők is. A személyes kapcsolatra épülő, tudáscentrikus pedigt, ami még nevelni is akar, nagyon nehéz. És azt hiszem nem is kell...

  Ma este hazaérve szembetaláltam magamat a Magyar Nemzetben megjelent Maruzsa államtitkárral készített interjúval.... (a riport itt olvasható)   Nem tudok elmenni mellette szó nélkül, hisz a valósággal nem egészen összhangban lévő állítások vannak benne.... 

A sajtó két hete a NAT-tól hangos. Mivel tovább nem tudtam halogatni, keresztülrágtam magamat az anyagon...

Az elmúlt napok vitáit, hőbörgéseit hallgatva/olvasva kialakult alapvéleményem nem változott, sőt megerősítést kapott: ezek messze nem arról szóltak/szólnak amiről kellene vagy lehetne. Ezek ideológiai alapú pengeváltások, fröcsögések voltak és félő, hogy lesznek is. Az a jelenlegi világunkat megterhelő "Kulturkampf" része, hogy ki hogyan értelmezi, hová helyezi az értékrendjében a nemzeti történelem, a nemzeti irodalom ismereteit. Mivel konzervatívan gondolkodom, engem nem zavar ezek előtérbe kerülése. De mindenkinek szíve, joga máshogy gondolkodni erről. A gond csak az, hogy amíg nem lesz (és látva közállapotainkat, nem lesz!) közmegegyezés és béke e téren, újabb és újabb NAT-okkal kell majd szembenézni. Ami senkinek és semminek nem jó.

Amiről nem szóltak a viták, a megszólalások -jóllehet erről keleltt volna szólniuk- az a NAT bevezetésének a számtalan gondja. Egy mérnökismerős kérdésére fogalmaztam úgy, hogy a helyzet olyan, mintha február elején átadnánk a kivitelezőnek a ház látványtervét, megkövetelve tőle a szeptember 1-i kulcsátadást. De megnyugtatva őt, hogy meg fogja kapni a részleteket (pl. a méreteket) tartalmazó kiviteli terveket, sőt garantáljuk, hogy az építőanyag is megérkezik majd... Ugyanis az az anyag, amit nyilvánosságra hoztak, az csupán a látványterv, a NAT elvi fejezete. A gyakorlatot, a "kivitelezést" leíró rész, a kerettanterv  "majd elkészül". Jóllehet a részletek, amiben az ördög lakozni szokott, ebben szerepelnek. Ezen felül "ígérettel bírunk arra", hogy időben elkészülnek a tankönyvek is, azaz lesz "építőanyag". Miért kellene ebben a helyzetben a kőműveseknek, ácsoknak idegeskedniük?

Csakhogy ez utóbbi esetében már láttunk egyet s mást. Például azt, hogy a tankönyvrendelést húsvétkor kell leadni, és a még meg nem írt könyvek (érthetően) nem szerepelnek a rendelési listákon. Nyilván el fognak készülni szeptemberre (vagy amint már megéltük párszor októberre, vagy novemberre, vagy a következő szeptemberre...), de hogyan lehet majd hozzájuk jutni?

De a helyzet ennél azért kicsit cifrább, ugyanis a sok okos és felelős szakember, a jogszabály főszövegének egyetlen mondata kivételével elfelejtkezett arról, hogy 30 éve vannak (nem is kis számban) hat- és nyolc évfolyamos oktatási intézmények. Így ezekről nem beszél a NAT. De ne legyek igazságtalan, a bejelentés után kb. egy héttel elhangzott az ígéret, hogy ez "hamarosan pótolva lesz". Az előbbi építkezéses példához visszakanyarodva, olyan a helyzet, mintha a "munka" kezdete után egy héttel közölnénk a vállalkozóval, hogy bocsánat kicsit módosult a terv, mert nem a képen lévő házat kell megépíteni, hanem egy sorházat. De ne tessék idegeskedni, mindent meg tetszik majd kapni... Ismerve az építőipart, a szakik valószínűleg nem nagyon szofisztikáltan reagálnának erre a hírre.

Az életbe léptetett NAT-nak viszont van egy pozitívuma is! Köszönő viszonyban sincs a vitára bocsátott eredeti tervezettel. Nem mintha bárki figyelembe vette volna a sokak által leírt érdemi kritikákat (pl. hogy nincs értelme a heti 1 órás "komoly"(azaz nem készség) tantárgyaknak), hanem ezektől függetlenül "csak úgy" a kukába került. Nem kár érte.

Mit lehet, mit kellene, ebben a helyzetben tenni? Szép csendben bedobni ezt az egészet is a papírkosárba. Mert ez az anyag, ebben a formában elégtelen...

Egy nagyon higgadt, a problémát világosan megfogalmazó írásba botlottam a világhálón (https://gondola.hu/cikkek/115397-Jogvedelem_fekek_es_ellensulyok_nelkul.html). Eredetileg a Magyar Nemzetben jelent meg, Zoltán István nyugalmazott egyetemi docens tollából.

Köszönet érte!

Jogvédelem fékek és ellensúlyok nélkül

 Nem könnyű a tanítók és a tanárok helyzete, mert már régen megvonták az iskola elemi jogát ahhoz, hogy a diákokat képességeiknek és viselkedésüknek megfelelő csoportokra bontva taníthassa.

Az utóbbi három évtizedben az iskolával szemben számtalan, olykor lehetetlen elvárás fogalmazódott meg. Csokorba szedve a legfontosabbakat: az iskola integráljon, beleértve az integrálhatatlant is, a hátrányos helyzetet szüntesse meg, ne követeljen lexikális tudást, mellőzze a házi feladatot, általában ne terhelje túl a diákot, a neveléstől tartózkodjon, azonnal jó pénzre váltható, használható tudást nyújtson.

A tanárok megbecsülése sincs rendben. Gyakran hallani, olvasni azt a véleményt, hogy csak az megy tanári pályára, akit máshová nem vesznek fel. Sokan fel sem tételezik, hogy a hivatásszeretet befolyásolhatja a pályaválasztást, megelőzheti a pénz imádatát.

Nem könnyű a tanítók és a tanárok helyzete, mert már régen megvonták az iskola elemi jogát ahhoz, hogy a diákokat képességeiknek és viselkedésüknek megfelelő csoportokra bontva taníthassa, mert az tiltott, elítélendő szegregáció.

Pedig a sportban természetes és elfogadott a nem, az életkor és az elért teljesítmény alapján történő besorolás. Mert így sportszerű. A fociban az NB I, NB II, NB III, a birkózásban a súlycsoport szerinti besorolás szegregáció lenne? A paralimpiáról már nem is beszélve. Netán a nyelviskolákban a kezdő vagy haladó csoportokba való beosztás is tiltott szegregáció? Nyilvánvalóan nem.

A szegregáció elleni bürokratikus küzdelem jegyében végrehajtott erőszakos integráció káros és embertelen. A reménytelenül hátrányos helyzetben lévő, ám integrált oktatási formába kényszerített gyermeket folyamatos kudarc éri, mert úgy érzi, hogy nem tudja utolérni a többieket, és így esélye sincs a felzárkózásra. Ha azonban képességeinek megfelelő csoportban, különleges képzettségű, kiemelten megbecsült pedagógusok irányításával tanulhatna, akkor a napi apró sikerek arra bátorítanák, hogy igyekezzen, mert van remény arra, hogy szellemileg fejlődjön, gyarapodjon.

A jogegyenlőségből sajnos nem következik a fizikai vagy a szellemi képességek egyenlősége. Természeti törvényeket, bio­lógiai adottságokat jogi eszközökkel nem lehet felülírni. Természeti törvényszerűségről van szó: a fizikai és szellemi adottságok haranggörbeszerű eloszlást mutatnak. Az iskola csupán egyet tehet: az adott képességeket felismerve, mindenkiből kihozza a lehető legtöbbet.

A siker elérésének egyik fontos, bevált eszköze az olykor jelentősen eltérő képességek szerinti csoportokban való oktatás, a felzárkóztató, az integráció lehetőségét megteremtő képzés. Sikeres felzárkózás esetén – de csakis akkor – jöhetne szóba az integrált oktatás.

Az iskola elemi, szakmailag megalapozott joga és kötelessége lenne, hogy a kiugróan gyenge képességű és sokszor kriminális viselkedésű gyermekeket külön csoportokban képezze. Elsősorban az ő érdekükben. Így remélhető csak felzárkóztatásuk és az integrálhatósági szint elérése, másfelől így védhető meg a többség tanuláshoz, folyamatos fejlődéshez, valamint biztonsághoz való alanyi joga.

És akkor még nem beszéltünk a tehetséggondozás kihívásairól. Ha a nagyjából azonos képességű, tudásszintű diákokat azért különítenék el, mert eltérő a bőrszínük, szociális helyzetük vagy faji hovatartozásuk, az valóban megengedhetetlen szegregáció lenne.

Ha az oktatási törvényben az áll vagy a törvény úgy értelmezhető, hogy a kiugróan gyenge képességű és sokszor kriminális viselkedésű gyermekeket tilos külön csoportokban képezni, mert az tiltott szegregáció, akkor a törvény rossz és meg kell változtatni. Ellenkező esetben egyes jogvédők tevékenysége jogtiprásba torkollhat, és jóvátehetetlen károkat okozhat.

A kollektív büntetés következtében egyes települési önkormányzatok anyagi csődbe kerülhetnek. Kimerülnek a szociális támogatásra szolgáló forrásaik, szűkülnek a közszolgáltatások, a felelősen gondolkozó szülők pedig kimenekítik gyermekeiket a színvonaltalanná vált, kriminalizálódó iskolákból. Komolyan gondolja valaki, hogy a folyamat végén akad még ember, aki az ilyen lezüllesztett iskolákban vállalja a pedagógusi munkát? Valójában mit akarnak ezek a jogvédők? Miért öntik az olajat a tűzre?

A pedagógiailag indokolt csoportokra bontás nem szegregáció; ezt törvényileg is deklarálni kellene. A szegregáció igaztalan vádjával jogvédeni annyi, mint a társadalmat felelőtlenül, fékek és ellensúlyok nélkül destabilizálni, rombolni, iskolarendszerünket és hazánkat nemzetközi szinten is lejáratni. Indokolt tehát a szegregáció és a nem szegregáció fogalmának egyértelmű meghatározása, és a bíróságok kezét megkötő (nem egyértelmű) törvények mielőbbi felülvizsgálata, a visszaélések lehetőségének megszüntetése.

Az iskolai élet nem függetleníthető a társadalmi környezettől. Vitakultúránk korántsem példaszerű. A közéleti viták sokszor nemtelen stílusa, egyes politikusok nem éppen tiszteletre méltó viselkedése, a televízió és az internet okozta szellemi környezetszennyezés sajnos mintaként hat, követőkre talál. Hol van itt a felnőtt-társadalom és néhány politikus gyermekek és ifjak iránt érzett felelőssége? Vajon a tanároknak mi az esélye a fenti káros hatások ellensúlyozására, semlegesítésére? Gyakorlatilag semmi.

Az is elvárható lenne, hogy az oktatásban használt szakszavakat egyértelműen, korrekt módon használjuk. Nem kiforgatott, érdekek szerint változó értelmezésben és főleg nem érveket helyettesítő harci eszközként. Sokszor tapasztalható például az is, hogy az oktatás kritizálói nem tesznek különbséget a tanítás és a tanulás között. Holott az egyik a tanár, a másik a diák feladata.

Mielőtt szétvernénk a magyar iskolarendszert, gondoljuk át, hogy valójában mit is akarunk, mit várhatunk el reálisan az iskolától, és mit tehetnénk érte. Saját érdekünkben. Nem elfeledve azt, hogy az iskola eredményessége nem kizárólag az iskolától és a tanároktól, hanem a diákok képességétől, igyekezetétől, a szülők példamutatásától, támogatásától és a társadalmi környezettől is függ.

Nem is kevéssé, hanem meghatározó mértékben. És a gyakorló, tapasztalt tanítókat, tanárokat sem ártana meghallgatni, őket szakmai véleményük kifejtésére buzdítani. Mert az iskola nem csupán egyszerű pénzügyi és jogi konstrukció. Sokkal több ezeknél a kereteknél.

Egyéni, közösségi és nemzeti létünk, jelenünk és jövőnk meghatározója. S mint ilyen, közérdek, hogy békében és szakszerűen szolgálhassa a közjót. Segítsük hát ebben!

A sajtó a minap adta hírül az örvendetes változtatást: a diákparlament/Diákparlament (eleddig nem találkoztam ezzel a nagy múltú országos szervezettel, így nem vagyok tisztában a nagy kezdőbetű helyesírási kérdésével…) kezdeményezésére a jövőben lehet a „már lezárt tanulmányú tantárgyakból” (pl. földrajz, kémia) is előrehozott érettségit tenni. Olyan apróságok nem derültek ki a hírekből, hogy ez azonnal hatályos-e, vagy betartva az oktatási törvényt csak a két év múlva érettségire jelentkezők számára él a lehetőség. De nem ez a gond. Hanem az, hogy egy tipikus, átgondolatlan hangulatjavító intézkedést hoztak. A politikai életet szemlélve érthetően: a választások után, az elvesző legfiatalabb szavazóréteg visszaszerzésére tett kísérlet tanúi vagyunk. Hogy eredményes-e egy ilyen lépés, azt nem tudom, de iskolai szempontból ritka nagy baklövésnek kell nevezni. Ugyanis a kétszintű érettségi bevezetése után 10 évi küzdelembe került a rendszeralkotók hülyeségéből és hozzánemértéséből fakadó hibák enyhítése. Így például az előrehozott érettségik mederbe terelése. Most egy tollvonással ismét a kiindulási pontra kerültünk vissza. Mint egy gagyi társasjátékban…

 Mi a gond, a szakmai probléma a döntéssel?

 Egyrészt az, hogy a legjobbak kivételével az előrehozott érettségire való készülés a többi tantárgy rovására megy. Mert miközben a nyelvi előrehozott érettségire és az ehhez szükséges osztályozóvizsgák letételére készül a fiatal, vagy az informatika és most már  kémia/földrajz/ének/fizika előrehozott-ra, addig értelemszerűen kevesebb energiája, ideje jut például az amúgy kötelező érettségi tantárgyként szereplő matematikára vagy történelemre. Amelyet ugyanúgy, változatlan iskolai életritmusban kell tanulnia. Egy ilyen diák számára nincs „érettségi szünet” vagy hasonló enyhítés. Miért is lenne? Ez az ő többletvállalása…

Másrészt tévedés azt gondolni, hogy a legjobbak fognak élni ezzel a lehetőséggel. Az előrehozott érettségi bevezetése óta eltelt évek világosan megmutatták, hogy boldog, boldogtalan megpróbálja. Mert a "tanárok úgy se tudják felmérni a képességeimet"... vagy "mert jogom van hozzá...", "így több energiám lesz a kötelezőkre felkészülni...", "ha meg nem sikerül, akkor jövőre újre megpróbálom, vagy teszek egy szintemelőt..." Ez utóbbi gondolat/indoklás a legfájóbb, mert világosan mutatja, hogy nem az érettség mérése/bizonyítása történik. A jelenlegi szabályok szerint minden következmény nélkül megtehető, hogy ha rosszul sikerül az írásbeli, akkor nem jelenik meg a delikvens a szóbelin, és semmi nem történt. Az, hogy X ember felügyelt, javított, adminisztrált, nyomtatott, várta őt a szóbelin nem számít....

Harmadrészt az írásbeli érettségik alatt tartja sok iskola az osztálykirándulást, ami praktikus és kényelmes megoldás. Igen ám, de ha Józsika „előrehozottat” tesz valamiből, akkor vagy az írásbeli időpontja ütközik (az angol nyelvnél ez tipikus probléma), vagy (érthető módon) fontosabb neki a készülés, mint az osztálykirándulás. Így az utolsó két középiskolás évében, amikor még fogékony az ifjú, amikor a későbbi életét meghatározó közösségi kapcsolatait még lenne lehetősége megerősíteni a közös élmények révén, akkor kimarad ebből…

 Mindez azért alakult így az egyszerű „szavazatvásárláson” túl, mert a sok okos döntéshozó csupán két alapkérdést nem vett figyelembe, nem gondolt végig:

- az érettségi az érettség vizsgája, vagy „csak” egy záróvizsga?

- a középiskola csak tudásátadásról szól, mint egy tanfolyam, vagy nevelő és közösségépítő feladata is van?

Ha esetleg a „műfajt” ismerőket (a tanárokat) is megkérdezték volna, akkor nem csináltak volna (ismét) marhaságot…

 A legfájóbb az egészben az, hogy mindez egy (papíron) keresztény-konzervatív értékrendű törvényhozás idején történt.